A rózsafüzér (latinul rosarium, más szóval szentolvasó) a katolikus egyházban az imádság egyik közkedvelt formája, ill. az ehhez használt eszköz. Formáját tekintve lényege, hogy bizonyos imákat meghatározott számban és sorrendben kell mondani.
A rózsafüzér ún. máriás ájtatosság (lásd: Szűz Máriás lelkület), amely már évszázadok (kb. a 15. század) óta a katolikusok egyik legkedvesebb és legelterjedtebb imádsága. II. János Pál pápa 2002. október 16-án kelt apostoli levele (Rosarium Virginis Mariae) 2002 októberétől 2003 októberéig a Rózsafüzér évét hirdette meg, a világ békéjéért és a családi élet szentségéért.
A rózsafüzérhez hasonló jellegű eszközök és imák más egyházakban, sőt más vallásokban (például iszlám, buddhizmus) is ismertek.
A rózsafüzér mint eszköz
A rózsafüzér egy többnyire zsinórra fűzött fagolyókból vagy gyöngyökből álló, a két végén összekapcsolt lánc, amelyen a szemek a következő megosztásban találhatók: egymás mellett szorosan 10 kis szem, majd egy távolabb lévő vagy nagy szem. Ezt úgy hívják, hogy egy tized. A teljes rózsafüzér 5 ilyen tizedből áll. Az összekapcsolt lánchoz egy kis bevezető szakasz kapcsolódik. E bevezető szakasz első eleme a kereszt, ezt egy nagy szem követi, majd 3 kicsi, végül megint egy nagy szem.
Léteznek mindössze 10+1 szemből álló láncok, ill. 10 kicsi és egy nagy „bütyköt” tartalmazó, ún. rózsafüzér-gyűrűk is.
A rózsafüzér mint ima
A rózsafüzér gerincét az 5×10 Üdvözlégy imádkozása alkotja, oly módon, hogy a szövegben Jézus neve után beillesztjük az egyik titkot. A titkok Jézus életére, illetve üdvtörténeti szerepére vonatkozó mondatok. A rózsafüzér titkai hosszú ideig három sorozatot alkottak: örvendetes, fájdalmas és dicsőséges titkokkal. Ezt II. János Pál pápa egészítette ki a világosság titkaival.
Az imádkozás módja
A rózsafüzért a következőképpen kell mondani:
- Az ima keresztvetéssel kezdődik.
- A keresztre egy Apostoli hitvallást mondunk.
- Az első nagy szemre egy Miatyánkot.
- Az ezt követő 3 kis szemre 1-1 Üdvözlégyet, Jézus neve után a következő betoldásokkal:
- …aki hitünket növelje.
- …aki reményünket erősítse.
- …aki szeretetünket tökéletesítse.
- Ezután a kis doxológiát (továbbiakban: Dicsőség...) mondjuk. Erre sem itt, sem a továbbiakban nincs külön szem)
- A bevezető utolsó (nagy) szemére ismét egy Miatyánkot.
- A körben a 10 egymást követő kis szemre 1-1 Üdvözlégyet, mindegyikben a kiválasztott sorozat első titkával.
- A tizedet egy Dicsőség... zárja.
- Folytatjuk a következő tizeddel: a nagy szemre Miatyánk, a 10 kis szemre Üdvözlégyek a második titokkal.
- Az ötödik tizedet záró Dicsőség... után ismét keresztvetés következik.
A rózsafüzérnek eredetileg (és hivatalosan) nem szerves része az ún. fatimai fohász, azonban a gyakorlatban csaknem mindig imádkozzák, mégpedig minden egyes Dicsőség... után.
A rózsafüzér titkai
Az örvendetes titkok
- …akit, Te, Szent Szűz, Szentlélektől fogantál.
- …akit, Te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál.
- …akit, Te, Szent Szűz, a világra szültél.
- …akit, Te, Szent Szűz, a templomban bemutattál.
- …akit, Te, Szent Szűz, a templomban megtaláltál.
A fájdalmas titkok
- …aki érettünk vérrel verejtékezett.
- …akit érettünk megostoroztak.
- …akit érettünk tövissel megkoronáztak.
- …aki érettünk a keresztet hordozta.
- …akit érettünk keresztre feszítettek.
A dicsőséges titkok
- …aki a halálból feltámadt.
- …aki a mennybe fölment.
- …aki nekünk a Szentlelket elküldte.
- …aki Téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett.
- …aki Téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.
A világosság titkai
- …aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.
- …aki a kánai mennyegzőn kinyilatkoztatta isteni erejét.
- …aki meghirdette Isten országát.
- …aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét.
- …aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.
A rózsafüzér értelme
A rózsafüzért sok kritika éri nemkatolikus körökből: imamalomnak csúfolják, kárhoztatják mechanikus volta miatt. Akik gyakorlottak a rózsafüzér imádkozásában, azt válaszolják erre: valójában ez egy meditatív imádság, amelyben a lényeg nem a kimondott szavakon van, hanem azokon keresztül a Máriával együtt imádkozó hívő bekapcsolódik Jézus (és így a Szentháromság) titkainak szemlélésébe.
A rózsafüzér más fajtái
- A katolikus egyházon belül léteznek másfajta imaláncok is, amelyek kisebb, egy bizonyos lelkiséget képviselő közösségekben népszerűek, ilyenek például a Szent Rita-rózsafüzér vagy a Tanítások-rózsafüzér,az Isten irgalmasság rózsafüzére.
- Az ortodoxok gyakorlatában elterjedt az ún. Jézus-ima ismételgetése. Az ehhez használt füzér (33 vagy 100 szemmel) a csotki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése